Transz-Szibéria

Nyizsnyij-Novgorod unalmas panelrengetegnek tűnhet, de ha megtaláljuk a megfelelő embereket, megmutatja tormás vodkától illatozó, a Volga ölelésében daloló arcát is. Pincében megbúvó romkocsmák, szeles panelházak tűzlétrái és a folyók folyóján átívelő libegő: ezt kaptuk a várostól egyetlen nap alatt.

Egy évezred történelme néz le a faragott ablakú, színes faházakra Oroszország egyik legősibb fővárosában, Szuzdalban, ahol hagymakupolás templomok és többszáz éves kolostorok emelkednek minden utcasarkon. A falusi hangulatot árasztó, békés kisvárosban megpróbáltuk megszámolni a templomok megszámlálhatatlan sokaságát, aztán megmártóztunk a templomfalakat körülölelő folyócska békalencséi között.

Valódi vonat helyett egy helyi járattal, orosz nevén elektricskával vágtunk neki az egész ázsiát átszelő transzszibériai utazásnak. A barátságos zöld kocsik egészen HÉV-hangulatot varázsoltak utunk első és talán legrövidebb szakaszára, bár a sorra felbukkanó árusok és a gitározó katonazenekar valamiért hiányzik a budapesti tömegközlekedésből. Egy-egy állomáson aztán megmutatták magukat a zsúfolt távolsági alvókocsik is.

A transzszibériai expresszre vonatjegyet szerezni embert próbáló feladat. Először az orosz vasúttársaság döfi hátba a naiv küföldit, aztán megint jönnek az extra lehúzások, és a sosem hallott, őrült játékok az ember bankkártyájával. Telepaták és kopejka-alapú bankszámlatulajdonosok előnyben: így ne maradjunk vonatjegy nélkül a tajga közepén.

Zacskós sörrel, a mongol kán bosszújával és Lenin csillogóra kefélt szakállával fogadott minket az orosz főváros. Moszkva a transzszibériai expressz vonalának legnyugatibb, legnagyobb és természetesen legeurópaibb városa, de épp eléggé orosz ahhoz, hogy ráébressze az európai utazót: új világba lépett.