Nyizsnyij-Novgorod unalmas panelrengetegnek tűnhet, de ha megtaláljuk a megfelelő embereket, megmutatja tormás vodkától illatozó, a Volga ölelésében daloló arcát is. Pincében megbúvó romkocsmák, szeles panelházak tűzlétrái és a folyók folyóján átívelő libegő: ezt kaptuk a várostól egyetlen nap alatt.
A Szibériába vezető úton van néhány olyan orosz nagyváros, ahol az útikönyvek alapján nehezen boldogulnánk, mivel úgy tűnik, nincs igazán semmi érdekes, az egy napra megálló utazó pedig céltalan bolyongásra van ítélve az egyhangú panelházak között. Az útikönyv azonban sekélyes és csalóka: mindenhol van valami rejtett élmény, csak meg kell találni, és Nyizsnyij-Novgorod ezt ezerszeresen bebizonyította számunkra.
Az 1,2 milliós nagyváros és kereskedelmi központ, egykori szovjet nevén Gorky a Volga folyó partján fekszik, ott, ahol a nem kevésbé lenyűgöző Oka folyó beleömlik Oroszország vízi ütőerébe. A két folyó találkozásánál terpeszkedő paneltenger rejt ugyan egy díszesebb erődöt (Kremlt), amelynek tornya a Volgára néz, és van egy széles sétálóutcája is, amely ötletes emberalakok szobraival van telehintve. Ettől azonban még megfojtott volna minket az unalom.
Szerencsére azonban tudtuk, hogy ahol a hely nem adja magát önként, ott nem az épületekbe, hanem az emberekbe kell kapaszkodni: néhány helyi fiatal pártfogásában pedig a legszürkébb külvárosi panelház is átalakul lehetőségek mesebeli palotájává, ahol a rozsdás tűzlétra vezet ki a város fölé magasodó tetőre, ahol gitárral űzzük az éjszakát a 10 emeletes tömb peremén ülve, és ahol a város főterének emlékművét támasztva várhatjuk meg, hogyan festi rózsaszínre a napfelkelte a Volga zavaros vizét.
De honnan szedjünk Oroszország közepén olyan fiatalokat, akik ilyen kalandokba visznek minket, és közben még azt is elhihetjük, hogy nem a torkunkat akarják átvágni a táskánkban lapuló maradék dollár reményében? Honnan szedjünk olyan embereket, akik szintén megbíznak bennünk, ráadásul időt és fáradságot is fordítanak ránk, hogy felfedezhessük velük a város rejtett titkait. Szerencsére erre a kérdésre már kész válasz lapult a zsebünkben, amikor leszálltunk a negyedosztály ellenére ultrakényelmes Vlagyimir-Nyizsnyij-Novgorod járatról: a vörös hajú, holdvilágképű Kátya fülig érő vigyorral várt a vonat ajtajában, és egyből lelkesen szárnyai alá vett minket.
Szörfözés a világ másik oldalán
A 23 éves nyizsnyij-novgorodi lánnyal soha nem találkoztunk azelőtt, és közös ismerőseink sincsenek, mégis tudtuk, hogy rábízhatjuk magunkat. Kátya ugyanis egy olyan, mindenki számára nyitott internetes közösség tagja, amely arra hivatott, hogy összekösse az utazókat a külföldiekre kiváncsi helyiekkel. A CouchSurfing közösség, amelyet magyarul „kanapészörfölésnek” lehetne fordítani, nem csak új barátokkal köt össze, hanem szerencsés esetben még ingyenes szállást is biztosít a nyitott, türelmes és rugalmas utazóknak.
A rendszer lényegében olyan, mint bármilyen internetes közösségi oldal (iwiw, facebook), azzal a megkülönböztetett céllal, hogy biztonságos módon lehetővé tegye az utazók és helyiek egymásra találását. Aki regisztál, az saját adatlapjának kitöltése után felajánlhatja, hogy lakásában egy szabad kanapén, ágyon vagy szobában idegen utazók szálljanak meg néhány északára. Ezzel együtt ő maga is lehetőséget kap arra, hogy a világ városaiban kanapészörfösöket keresve házigazdákat és ingyenes szállásokat próbáljon becserkészni.
A szörfölés azért biztonságos, mert minden teljesen önkéntes alapú, a feltételeket egymás közt alkudják ki az emberek, és a találkozás csak akkor jön létre, ha mindkét fél akarja. Minden regisztrált tag kifinomult biztonsági protokollal igazolhatja, hogy tényleg a valódi nevét és címét adta meg, a szörfölések után pedig mindenki referenciát ír a megismert szállásadóról vagy utazóról. Így amikor egy héttel az érkezés előtt Kátya adatlapját végigböngésztük, ott már a közösség 90 másik tagja hagyott kis jegyzetet arról, hogy mennyire segítőkész, barátságos, jó fej az illető, akit mindenképpen érdemes megismerni, ha a városba vetődünk. Azt pedig, hogy Kátya a mi megkeresésünkre lelkes igennel válaszolt, szintén nagyban segítette, hogy e sorok írója az elmúlt két és fél évben ugyancsak több mint 40 pozitív referenciát gyűjtött össze nála megszálló utazóktól és őt fogadó külföldiektől. Kátya megalapozottan gondolhatta, hogy érdemes felajánlania azt a kanapét a Szibériába tartó különös magyaroknak.
(A Couchsurfing, avagy kanapészörvölés rendszeréről itt lehet bővebben olvasni: http://www.couchsurfing.org )
Tormás vodka és az éjszakai háztetők
A szörfözés a megcsípett házigazda mentalitásától függően őrült bulitól kínos feszengéseig bármivé fajulhat – számunkra azonban most kifejezetten jól sül el a dolog. Kátya munkahelyének köszönhetően egyből belecsöppenünk Nyizsnyij-Novgorod egyetlen olyan kávézójának forgatagába, ahol tilos alkoholt fogyasztani és dohányozni is, viszont a fiatalok ezerféle klubot, programot rendeznek, a város egyik pezsgő központjává varázsolva az apró helyiségeket. A Clockface kávézóban futótűzként terjed a hír, hogy Magyarországról érkeztek utazók, és egyből felbukkan az asztalunknál a pipájával és beszédstílusával angol lordra hajazó Jegor, valamint a szintén pincérként dolgozó Tánya.
A város szellemi feltérképezése és az alapfokú ismerkedés után máris egy alternatív pinceklubba visz az utunk, ahol a budapesti romkocsmákhoz hasonló dekoráció mellett reszelt tormával tupírozott vodkát, nyers heringsalátát és egyéb hagyományos orosz ételeket tolnak az orrunk alá. Azon túl, hogy a torma az orrodat is tisztíccsa, kifejezett elégedettséggel tölt el, hogy egy ilyen helyet soha nem találnánk meg magunktól, a néha kicsusszanó magyar szó hallatán pedig megállíthatatlanul tovább duzzad helyi ismerőseink száma.
A pincehelység után jön a már említett panelház teteje, ahol előkerül a gitár, a magyar és az orosz nóták, valamint a régmúlt populáris dalai, amelyekre a nagy testvériség szellemében oroszul és magyarul is íródott szöveg. Alattunk tágas terek, egy Gazprom-irodaház és egy orosz bank hatalmas tömbje, körülöttünk a végtelen város, felettünk a csillagos ég. Amikor pedig a nóta és a társalgás kezd befulladni, Jegor előáll az ötlettel, hogy kivisznek minket Nyizsnyij-Novgorod legszebb kilátópontjához. Hogy ketten már csak a kocsi csomagtartójában férünk el, abból nem csinálnak problémát.
Átölelni a Volgát
Nyizsnyij Novgorod egyvalamire valóban büszke lehet – a legszebb kilátópontról lélegzetelállító panoráma nyílik a sötétben hömpölygő folyóra, a parttól a Kremlig felvezető több mint 400 lépcső tetején pedig még hidegben sem vonja senki kétségbe a hajnalvárás létjogosultságát. A főtéri szobor talapzatán, vékony pokrócokba burkolózva ér minket a napfelkelte, amelyben előbukkannak a hatalmas folyón veszteglő tolóhajók és turistahajók, a partokon pedig a végtelen ártér és a kereskedelmi kikötők hatalmas darusorai.
Ennél jobban már csak akkor lophatja be magát a szívünkbe a nagy folyó, ha felülről, a maga teljes szélességében hagyja magát átölelni. Nyizsnyij-Novgorodban ez is lehetséges: a város egyik zugában
Utolsó kommentek