A transzszibériai expresszre vonatjegyet szerezni embert próbáló feladat. Először az orosz vasúttársaság döfi hátba a naiv küföldit, aztán megint jönnek az extra lehúzások, és a sosem hallott, őrült játékok az ember bankkártyájával. Telepaták és kopejka-alapú bankszámlatulajdonosok előnyben: így ne maradjunk vonatjegy nélkül a tajga közepén.

A transzszibériai expresszről sokan hiszik, hogy egyetlen jegyet kell rá venni, és azzal minden gond nélkül végigutazható a 9300 kilométer. Indulás előtt rengeteg barát és ismerős kérdezgette, hogy mennyibe került „a jegy”, és hogy azzal ugye le lehet szállni akárhol, aztán a tetszőleges, következő vonattal tovább lehet menni, amikor kedvünk tartja. Szép lenne, és aki a méltán híres Interrail-bérletekkel valaha is utazott Nyugat-Európában, az tudhatja, hogy egy ilyen jegyrendszer működtetése nem lehetetlenség. Oroszországban azonban sajnos nem így mennek a dolgok: a legjobb és legolcsóbb vonatjegyekért nyáron, főszezonban valóságos harcot kell vívni, de még nagy odafigyelés mellett is akadt olyan vonat, amelyen már egy hónappal az utazás előtt elfogy minden megfizethető hely. Sőt, olyan is, amin már megfizethetetlenek sem maradnak..

A szibériai vonalon van ugyan szerelvény, amely egyszuszra végigmegy Moszkvától Vlagyivosztokig, de aki erre elejéétől végéig jegyet vált, az sehol nem szakíthatja meg az utazását. Az ilyen gyakorlatilag arra vállalkozik, hogy 6 és fél napon át bámulja a vonatablakból az elsuhanó nyírfaerdőket, a tajgát pöttyöző nagyvárosokban pedig legfeljebb a vasútállomásokat és közvetlen környéküket nézheti meg 10-20 perc alatt, ha a vonat az állomáson kicsit vesztegel. Ennek mi értelme? Van aztán néhány kikent-kifent turistavonat, amely néhány látványosabb megállót is beiktat, és teljes luxusban utaztatja végig a Szibériába vágyó gazdagokat, ennek az ára azonban nem hátizsákosoknak való. Arról nem is beszélve, hogy nem oda mész vele, ahova szeretnél, hanem a legturistásabb műhelyekre, ahol a program szerint a turistavonat megáll.

A mi utunk ezzel szemben 14 általunk kiszemelt célállomást tartalmaz (lásd az első bejegyzés térképét), és 16 különböző vonatjegyből áll össze. A vagyonokba kerülő első osztály luxuskabinjait messziről, a másodosztály négyágyas kupéfülkéit amúgy szőr mentén kerüljük, leginkább a harmadosztály 54 személyes hálókocsijai és a negyedosztály ülőhelyei között szemezgetünk. Hogy a másodosztályú kupétól való idegenkedésünk mennyire megalapozott, azt majd a tapasztalat dönti el, hiszen Közép-Szibériában kipróbáljuk azt is. De egyelőre úgy tűnik, hogy amikor több mint egy tucat jegyt kell venni, a költségvetés számára nem mindegy, hogy egy-egy szakasz 3000 vagy 9000 forintba kerül-e.

„A magyar bank a hibás”

Aki képes az orosz városok nevét cirill betűkkel beírni  egy rubrikéba, az az orosz vasút honlapján (www.rzd.ru) már 45 nappal indulás előtt megnézheti, hogy milyen vonatok mennyiért visznek el a kiszemelt célállomásra. Ez leginkább arra jó, hogy a külföldi utazó a lehető legkorábban pánikba eshessen: egy hónappal a kiutazás előtt ebben a rendszerben már gyönyörűen látni lehet, ahogy a kiszemelt vonatokon a jegyek rohamosan fogyni kezdenek, majd a legkritikusabb szakaszokon a vagonok szépen be is telnek. A pánik beütött nálunk is, hiszen ha az óramű pontossággal megtervezett útba becsúszik egy párezer kilométeres szakasz, ahol épp elfogyott a jegy, akkor minden borul, és ottragadunk a tajga közepén. Ezért gyorsan elhatároztuk, hogy nem várunk a moszkvai vasútállomások pénztárosaira, még előre, interneten lefoglaljuk a neccesebb jegyeket. Mint eddig mindig, most is naívak voltunk.

Naivitásunkat termékenyen táplálta a tény, hogy az orosz vasúttársaság honlapja ma már légitársaságokat megszégyenítő foglalási rendszerrel rendelkezik. Az oldal angol verzióján ebből persze mi sem látszik, de akit nem ijesztenek meg a cirill betűk, az egy gyors regisztráció után kikeresheti az össszes futó vonatot, kiválaszthatja a neki szimpatikus vagont, és a kocsi felülnézeti képén ülésre, ágyra kattintva pontosan kiválaszthatja, hogy hol akar utazni, mettől meddig. A dolog csodás is lenne, ha a foglalási folyamat végén a rendszer nem közölné minden további magyarázat nélkül, hogy sajnos a bankkártyánkat NEM FOGADJA EL.

Nem, nem egyszeri esetről van szó – ismerősök és kollégák kártyáival végigzongoráztunk körülbelül 8 különféle kártyát, Visát, Mastercardot, Maestrót is a legnagyobb magyar bankoktól. Semmi. Az orosz vasút nem fogadja el őket. Kértünk tájékoztatást a vasúttársaságtól emailben, az közölte, hogy nyilvánvalóan a magyar bank a hibás. Ők minden olyan kártyát elfogadnak, amelyen van 3D Secure biztonsági protokoll. Ez egy létező, az átlagosnál jóval kifinomultabb védelmi rendszer, amelyről az egyik legnagyobb magyar bank ügyfélszolgálatán azt mondták nekünk, hogy még hallani sem hallottak róla. Röviden: hiába a csodás és kifinomult rendszer, az orosz vasút honlapján az internetes jegyvásárlás Magyarországról ki van zárva.

Hány kopejkára gondoltam?

Első mentőötletként ismét a megfutamodás jutott az eszünkbe, és fel is hívtunk egy orosz utakkal foglalkozó magyar utazási irodát (nem azt, amelyik a vízumigénylésnél szembe hazudott nekünk, egy másikat), hogy tudna-e segíteni, Az iroda közölte, hogy ismeri a problémánkat, más is jelezte már, hogy nem megy a kártyás vásárlás. Az oroszok is tudnak róla, de nem úgy tűnnek, mint aki változtatni akar rajta. Jó ez nekik így. Az iroda ajánlatot tett: jegyenként és vonatonkét 3000 forintért egy orosz partneren keresztül lefoglalja nekünk, amit kérünk. Tessék kiszámolni: 3 főre fejenként durván 16 jegy az 144000 forint extraprofit a vonatjegy árán felül, csak azért, mert hülye a rendszer. Ezt kicsit soknak találtuk.

Szerencsére aztán kiderült, hogy nem csak az orosz vasút honlapján, más honlapokon is lehet jegyet foglalni. A Poezda.net honlapján más dizájnnal, de teljesen ugyanolyan rendszerben lehet jegyet foglalni, mint az orosz vasúttársaságén, és a titokzatos 3D Secure protokoll nélkül is elfogadja a kártyánkat. Cserébe két szívatás leselkedik ránk csupán: egyrészt ez a cég is lehúz fejenként egy jelentős százalékot (azért valamivel kevesebbet, mint a magyar iroda), másrészt a hitelkártya elfogadását egy trükkös regisztrációhoz köti.

Na ez igazán mókás, mindenkinek csak ajánlani tudjuk. A hitelkártya adatainak megküldése után a rendszer blokkol egy parányi összeget (1-10 rubelt) a bankkártyánkon, és ha mobilinfó-sms-ben, e-bankon vagy telecenteren át megtudjuk, mennyi az összeg, azt a honlapra beírva bizonyíthatjuk, hogy tényleg a mienk a kártya. A derék oroszok ismét csak arra nem gondoltak, hogy külföldiek is használhatják a rendszert: amikor megérkezik az sms 11 forint blokkolásáról, kezdőik a nagy fülvakarás: a rendszer ugyanis tudni szeretné, hogy mindez hány rubel, és hány kopejka volt az ő eredeti szándékuk szerint.

Tippelni esélytelen: a telecenteres banki kollégáknak fél óra buzgolkodás után  sem sikerül kideríteni, hogy mennyi volt az eredeti devizaösszeg, csupán azt, hogy a 11 forint valójában 10,45, kerekítve. Aztán további 10 perc kutatás után derül ki, hogy nem a bank, hanem a Mastercard saját árfolyamán kell konvertálni, és akkor végre hátra köthetjük a kopejkák sarkát. Lehet kezdeni az internetes foglalást, de csak módjával, mert csörögnek az extra levonások. Mi csak az 5 legkritikusabb szakaszt foglaltuk le ezért előre, a többit pedig meghagytuk a moszkvai kasszás uraknak, reménykedve, hogy nem fogynak el teljesen.

Élőben is kinevetik a magyar bankkártyát

Utolsó tanács: érdemes végigböngészni az interneten foglalt jegyek használati utasítását is, mert a több mint 20 oldalas, csak orosz nyelven elérhető dokumentumból derül ki, hogy a kapott e-ticket NEM jogosít utazásra. A netes foglalás számával vagy egy pályaudvar automatájához, vagy egy kasszához kell beállni a sorba, és ott a regisztrációs szám alapján adják ki a valódi jegyet.

Aki pedig helyben akar jegyet vásárolni a pénztáraknál, annak érdemes előre kiválasztott vonatokkal érkezni, kis papírcetlin átnyújtani a pénztárosnak, hogy pontosan mit is szeretne, mert egyébként könnyű elveszni a járatok, osztályok és helytípusok káoszában. Az oroszok is cetlikkel érkeznek, és hogy mennyire tudatosak, azt hamar megtapasztaltuk: mellettünk egy tatár nő július végén szeptember elejére foglalt jegyet a pénztárban.

 A pénztárosok egyébként mind barátságosak – legalábbis mi ezt tapasztaltuk. Nagyra értékelték, hogy próbáltunk oroszul gügyögni, és azt is, hogy amikor zárás után még fél órával is az ezerféle jegyünket nyomtatták, a kemény menet végén egy 100 rubeles borravalót és egy 500 forintos szuvenírbankót nyomtunk a kezükbe. Bankkártyával azonban itt is hiába próbálkoztunk, a magát világszerte elfogadottnak hirdető Mastercard 15 másodpercet töltött a pénztáros kezében. „Ez külföldi kártya? Nem rubelalapú számla? Felejtse el” – mondta sajnálkozva a jegynyomtatásban kipirult pénztárosfiú.