Vízumot szerezni Oroszországba elképesztően könnyű – hirdetik az ezzel foglalkozó utazási irodák. Ha azonban az ember nem a pénzlehúzó sablonokban gondolkodik, hanem némi rugalmasságot keresve hatolna a be Szibéria szívébe, egyből felhúzódnak a bürokrácia és a maffiaszerű pénzlenyúlások falai. Mi áttörtük őket. 

Gyorsan megtanultuk: ha a magad útját akarod járni Oroszországban, már az első pillanattól kezdve árral szemben taposol. Nem azért, mert az emberek barátságtalanok vagy ellenségesek lennének a külföldiekkel, vagy mert bármilyen durva idegengyűlölet járná át őket. Egyáltalán nem. Az egyszerű emberek - két nap tapasztalatai alapján - inkább érdeklődve, barátsággal fogadják a turistát. Szinte kuriózumként. És erre meg is van az okuk: független, a saját feje után menő utazók ugyanis láthatóan alig jutnak el ebbe az országba. Miközben Moszkva központja tele van kínai, japán és koreai turistacsoportokkal, hozzánk hasonló hátizsákos világjárókat sehol nem látni. A metrón megfordulnak utánunk az emberek. 

Hogy miért? Mert a hatóság meg a hivatal tárt kapukkal várja a jól regulázott, tisztességgel tejelő turistacsoportokat, akikről a jól kézben tartott utazási irodákkal tíz bőrt is le lehet nyúzni, de szemmel láthatóan retteg mindenki mástól, aki bármilyen minimális szabadságot vagy rugalmasságot próbál megtartani magának. Mindezt legegyértelműbben a vízumigénylés során adja tudtunkra, ahol eldőlt: jöhetünk-e egyáltalán Oroszországba?

 (Megjegyzés: a vízumigénylés menete 2 héttel a mi igénylésünk leadása után megváltozott, írásos ívekről áttértek az elektronikus jelentkezésre. Egy orosz utakkal foglalkozó utazási iroda munkatársa szerint azonban ez még lassabb és bonyolultabb lesz).

 Egy kárörvendő mosoly

 Forró júliusi délelőtt, mintegy 15-20 ember ácsorog egyre szabálytalanabb sorban az Andrássy út járdáján, az orosz nagykövetség előtt. Van, aki már három órája fő a napon árnyék és víz nélkül, van, aki csak 1 órával zárás előtt érkezett, és némi nézelődés után be is látja, hogy még csak benyújtani is esélytelen a vízumkérelmét. A nagykövetségre csak egyesével engedik be az embereket a rácsos ajtón, és 20 percenként jut be egy ember. „Miért gyűlölik ezek ennyire a turistákat?” – kérdezi egy idősebb férfi a sorban elkeseredetten. „Ennyire nem akarják, hogy bárki is az országukba utazzon?”

 A nagykövetség csak heti három napon van nyitva, honlapja szerint reggel 9-től 12.30-ig, de megtréfálja a naív próbálkozókat, mert a bejárat melletti réztáblán már 12.00-ás zárás van vastagon bevésve. Fél órával a zárás előtt, amikor már mindenki kétségbe esett, egy utazási iroda munkatársa lép ki az ajtón, és arcán az alig leplezett kárörömmel szórólapokat kezd osztani. „Hát, nem hiszem, hogy kettőnél többen bejutnak még ma” – mondja megértő sajnálkozást mímelve. Aztán magyarázni kezdi: „Mert sajnos az utazási irodáknak megállapodása van a követséggel, és ők soron kívül mennek be a paksamétáikkal. Van egy (EGY!) ablak fenntartva a többieknek is, de ott épp elakadt a hölgy valami hibás dokumentum miatt.

Sebaj - mondja a mosolygó ügynök – nem kell a következő alkalommal is feleslegesen itt dekkolni. Bár a gonosz utazási irodák miatt nem jut be a fél társaság, az ő rendes, kedves és felkészült utazási irodája helyettünk is kiállja a sort, és megszerzi nekünk a vízumot. Ha minden papírunk megvan hozzá, csak 4000 forintot húz le rólunk fejenként, ha még valódi munkát is kell intézni, akkor többet. Nem sül le a képéről a bőr, hogy éppen őmiatta nem jutunk be a követségre, és még ő tündököl a megmentő szerepében. Busás hasznok, maffiaszerű összefonódások jutnak óhatatlanul a sorban állók eszébe. És miközben beszél, egy élemedett korú szőke asszonyság, kezében 20 vastag mappával belibben az órák óta várakozó sor elé, és elkezd ügyintézni – mindannyiunk örömére.

Paksaméta - csak haladóknak

A biznisz láthatóan jól pörög – a „megértő” ügynök egyből be is húz egy-két kuncsaftot, többen pedig csalódottan eloldalognak. Csak néhányan tartják magukat ahhoz, hogy márpedig ezt egyedül is végigviszik, ha már egy fél napot álltak sorba: két embert még beengednek, és előttem csattan az ajtó, a megtermett biztonsági őr / portás pedig oroszul hesseget, hogy bezártak. Mikor látja, hogy nem tágítok (még negyed óra van zárásig az interneten meghirdetett nyitva tartás szerint), oroszul, mintegy kollegiálisan odaszól a még mindig buzgolkodó ügynöknek, hogy magyarázza már el nekem: konyec. Még 10 perc dacos strázsálás hozza meg a gyümölcsét a kapu előtt. Miután újra, egyre dühösebbe megloboktatom ugrásra kész, tökéletesen összeállított paksamétámat, az őr megenyhül. „Na jó, egy utolsót még”.

És így lett vízumunk. De ehhez kellett az a precízen összeállított paksaméta, ami 3 korábbi orosz utazás tapasztalatából, néhány ideggörccsel töltött napból és álmatlan éjszakából állt össze. Nézzük, mi is volt benne:

  1. Repülőjegy Oroszországba és vissza. A legegyszerűbb kellék, hiszen így is, úgy is megveszi az ember. Persze kicsit nyomasztó úgy repjegyet foglalni, hogy még nem is tudjuk, beengednek-e az országba, de annyi baj legyen.
  2. Utasbiztosítás. Utaztunk mi már sokat enélkül, hiszen tudunk vigyázni megunkra, de belátjuk, hogy ártani nem árthat a vadkeleten. Az orosz nagykövetség csak egyes meghatározott biztosítóknál kötött biztosításokat fogad el, de a nagyok szinte mind köztük vannak, így nem lehet túlságosan melléfogni.
  3. Útlevél. Nyilván. A hazaút után is érvényes legyen még legalább fél évig, és legyen benne két üres oldal a vízumnak.
  4. Útlevél fénymásolata. Bizony, ha nem hozol fénymásolatot, hiába áll ott a fénymásológép az ablak túloldalán. A vízumügyintézők szerint a 11 000 forintus illetékbe nem fér bele egy 11 forintos fénymásolás: akkor tessék elmenni a legközelebbi fénymásolóba, 3 sarokra innen, aztán újra végigállni a sort.
  5. Igazolványkép. Hogy a hivatal meg a hatóság unatkozó kollégái is gyönyörködhessenek a szépségünkben. Napszemüveg, kalap tilos, mosolyogni azért lehet.
  6. Kitöltött vízumkérő lap. No ez már trükkös. Kikérdez mindenről, amit el tudsz képzelni: Foglalkozás, email-cím, munkahelyed levelezési címe, korábbi oroszországi utazások, utazásod célja, minden. Külön rubrika a városoknak, amelyeket az út során meg akarunk látogatni. Maximum öt. Na persze. Némi internetes és telefonos tájékoztatás után megnyugtatnak minket – elég Moszkvát beírni, onnan meg elkirándulni nem tilos.
  7. Egy orosz idegenforgalmi iroda igazolása arról, hogy fogad téged, mint turistát (meghívólevél), és egy voucher arról, hogy egész oroszországi tartózkodásod alatt minden éjszakára le van foglalva a szállásod. Na és akkor itt beüt a ménkű.

Budapest különösen szigorú

Mert ugye ha az éjszakák felét vonaton akarjuk tölteni, a Bajkál tó körül három napot az vadonban csatangolunk, és egyébként is inkább mindenféle helyi oroszoknál szállnánk meg ingyen, mint a világtól elzárt luxusszállodákban vagyonokért, akkor ez nyilvánvalóan nem működik. A problémára – azt hittük - már egy fél éve megtaláltuk a megoldást: az egyik legnagyobb orosz vízumokkal foglalkozó honlap, a Way to Russia ugyanis éppen olyan meghívóleveleket és vouchereket kínál a honlapján (potom 30 dollárért, kb. 7100 forint), amelyek független utazók számára orvosolják ezt a problémát. Orosz partnerük olyan igazolást állít ki, miszerint az egész utazás időtartamára náluk foglaltunk szállást. Kifizetni nem kell, csak foglalni, aztán a valóságban meg oda megy az utazó és ott alszik, ahol csak akar.

Szép is lenne. De fél nappal azután, hogy kicsengettüka 3-szor 30 dollárt, az orosz cég jelentkezik egy udvarias emailben, problémát jelezve. Hogy tisztelettel, ők szívesen elküldik az igazolásokat, de sajnos a mi esetünkben nem tudják garantálni a sikert. Miért? A tapasztalataik szerint a budapesti orosz konzulátus az utóbbi időben különösen bekeményített, és – írják – nagyon szigorúan bírálja el a vízumokat. Míg más országokban könnyen megy az efféle igazolgatás, Budapest csak akkor bólint rá, ha a szállasunkat nem lefoglaltuk, de ki is fizettük minden éjszakára. Teljesen. Ha ezt nem szeretnénk – írja az orosz cég - akkor forduljunk régi magyar partnerükhöz, a legismertebb, orosz utakkal foglalkozó magyar utazási irodához, mert nekik olyan régi és szoros kapcsolatuk van a konzulátussal, hogy a vízum elutasítása kizárt.

Kelletlenül fordultunk az irodához, amely szlogenjében mosolygós orosz menyecskével hirdeti, milyen egyszerű vízumot szerezni, de korábban már kétszer is a lehető legudvariatlanabbul pattintott le minket, amikor segítséget kértünk tőle. Most sem hazudtolták meg magukat: amikor egyértelművé tettük, hogy nem szállást, de még csak nem is vonatjegyeket akarunk náluk foglalni százezrekért, csak a vízumunkat intéznénk, a hölgy hangja egyből jegessé vált. Ilyen feltételekkel nem lehet vízumot szerezni – közölte kurtán. Turistavízumot egyébként is csak 3 hétre adnak (a követség honlapján is ki van írva, hogy egy hónapra lehet igényelni), ha többet akaruk maradni, igényeljünk üzleti vízumot 3-szor annyiért. Ha meg turistát akarunk mindenképp, akkor foglaljunk le náluk minden egyes vonatjegyet és minden egyes szállást. Különben nem segítenek.

Az iroda által hirdetett vonatjegy-árak láttán ez az opció hamar semissé lett. A teljes reménytelenségből pedig csak a vak szerencse húzta ki a projektet: a hostel, amelynél Moszkvában fapados tömegszállást foglaltunk, szintén foglalkozott vízum-ügyintézéssel. És ők – ellentétben a leghíresebbekkel és legnépszerűbbekkel, habozás nélkül kiállítottak egy igazolást arról, hogy kifizettük náluk Moszkvai szállásunkat egy teljes hónapra. Összesen 30 dollárért. Ezzel lett turistavízum, méghozzá 29 napra (szégyenteljesen szembesítve hazugságával az orosz utakkal foglalkozó, legnagyobb magyar utazási irodát), és lett szabadság is, már amennyire a többi körülmény engedi majd. Elég nagy harcot vívtunk érte.