Orosz utasok százai horkolnak átszállásra várva az éjszakai vasútállomások várótermében. Mi is kipróbáltuk, milyen kényelmesek az összetolt széksorok, és azt is, hogy meddig tart az orosz vasúti hatóságok türelme, hol húzzák meg a határt az állomáson alvó utazók számára.

A legtöbb vonat, amelyre a transzszibériai vonalon jegyet váltunk, nagyvárostól nagyvárosig visz minket, így nem kell attól tartani, hogy ottragadunk egy éjszakára félúton. Néhány izgalmas helyért azonban le lehet térni a fővonalról, és ilyenkor szembenézünk az átszállás aggasztó kihívásaival. Mi Izsevszk és Tomszk felé menet is magunk mögött hagytuk a távolsági vonatokat, ami bizonyos szempontból ugrás volt az ismeretlenbe.

A kihívás az átszállás során egyrészt abból adódik, hogy az orosz vasúttársaság rendszerében átszállásos jegyet nem lehet foglalni (vagy legalábbis nekünk nem sikerült). A fővonalakról kieső városokba szinte alig mennek közvetlen járatok (kb. napi egy), így kézenfekvő, hogy átszáll az ember: a vasúti csomópontokból azonban a mellékvonalakon főleg helyi elektromos vonatokkal, elektricskákkal lehet továbbmenni, amelyekre jegyet előre foglalni lehetetlen. Az éjszakai átszállásra ráadásul – akár elektricskával, akár rendes vonattal megyünk tovább - sokszor több órát kell várni az éjszaka közepén.

Két félelmünk volt emiatt: az egyik, hogy valamiért nem kapunk jegyet a második vonatra, a másik, hogy a vonatra várva végig kell virrasztanunk egy egész éjszakát a semmi közepén, egy névtelen orosz vasútállomáson. Szerencsére egyik félelmünk sem igazolódott be.

Végignyúlni a székeken

Edzett vadkempingezőként és túrázóként szívesen készítettük magunkat arra, hogy a vasútállomás egyik sarkában elnyúlva, spártai körülmények között, de mélyen végigalusszuk az átszállások hosszú óráit. Tartottunk viszont attól, hogy ezt az orosz hatóságok nem nézik majd jó szemmel. Elvégre a vízumigénylés során már bizonyították, hogy nekik nem mindegy, hol tölti az éjszakát a külföldi utazó. A tapasztalat szerint azonban az ilyen állomásokon ebből nem csinálnak problémát.

Az első tranzitvárónkba lépve kellemes meglepetésként fogadott minket a kézenfekvő felismerés: nem mi vagyunk az egyetlen utasok, akik arra a hajnali elektricskára szeretnének átszállni. A vasútállomás váróterme tele van a csomagjaikat szorongató utasokkal, akik a vonat indulásáig különböző kifacsart pózokban próbálják átvészelni az éjszakát. A karfákon átnyúló, vagy épp üldögélő, előre csukló fejű utasok olyan sokan vannak, hogy nincs rendőr, aki hajnali kettőkor szétzavarná őket.

Akinek a váróteremben való üldögélés nem jön be, az a legtöbb állomáson némi pénzért ágyhoz is juthat: szinte mindenhol vannak úgynevezett pihenőszobák, ahol elkülönített, két- három- vagy négyágyas szobákban heveredhet le az ember. Az útikönyvek szerint teljesen normális körülmények uralkodnak ezeken a helyeken – minket sem a tisztaság, hanem az ár riasztott el, amikor fejenként 800 rubelt (3500) forintot akartak legombolni rólunk 6 óra alvásért. (Persze elképzelhető, hogy ez az ár nem reális, csak minket hittek nagyon gazdagnak, hiszen az általunk használt útikönyv szerint egy teljes napra 4-500 rubelbe kerül fejenként a pihenőszoba, 800 rubelért pedig hat órára hárman egy teljes szobát kaphattunk volna).

Viszont legalább letesztelhettük: a vasútállomás személyzete még akkor sem kötözködik, ha egy félreesőbb emeleti váróban néhány karfa nélküli széksort összetolunk, és táskáinkat biciklilakattal hozzáláncolva rendezkedünk be rajta a 4 órás éjszakai várakozás időtartamára. Egy jó hálózsákkal egészen pihentető a rövidke alvás ezeken a székeken.

Reggel vége a bálnak

Az Agrizban (Izsevszk felé) és Tajgán (Tomszk felé) szerzett kellemes tapasztalatok után megpróbáltuk kicsit tovább feszíteni a húrt, és kipróbáltuk azt is, hogy mit szólnak az oroszok, ha nappal alszunk el az állomáson. A válasz egyértelmű: az éjszakai megpihenés belefér, a nappali csövelés viszont már nem. Egy szűk óra alvás után a tomszki állomás biztonsági őrei meglehetős indulattal tanácsolták, hogy most már ideje tovább állnunk.

Az őrök fél szavaiból kihallatszott, hogy több utas is aggodalommal figyelte a reggel még mindig széksorokon alvó csapatunkat, és volt, aki egyenesen terroristának hitt minket nagy hátizsákjainkkal. Ezen persze jót mulattunk, de Oroszországban a terrorveszélyt komolyan veszik - minden vasútállomáson plakátok figyelmeztetnek rá, hogy bárki gyanús lehet, és vigyázni kell. Így hát amikor egy eldugottabb váróteremben is ránk talált a személyzet, és kiadta az utunkat, beláttuk: jobb lesz nekünk is, ha inkább belevetjük magunkat a városi forgatagba.