Irkutszk minden szibériai utazó számára kötelező állomás, hiszen ez a város a Bajkál kapuja, ahonnan elindulhatunk a Föld legmélyebb és talán legtisztább tavának felfedezésére. Egy egészen különleges hostel, az Angara folyó jeges fuvallata, meglepő pezsgés és tisztaság fogadott minket a dekabristák egykori városában, azt hátrahagyva pedig feltűntek az első plüssfókák és a legendás víztükör is.

Egy átvonatozott éjszaka és egy átvonatozott nap után csupán egyetlen esténk jutott a legendás Bajkál-tó szomszédságában fekvő szibériai város, a Rizikó nevű társsjátékból ismerősen csengő Irkutszk bejárására. Ez egyértelműen kevés, hiszen itt, a Szibériába száműzött orosz forradalmárok, a dekabristák otthonában, Oroszország egyik legszebb természeti csodájának kapujában olyan rendben tartott utcákat és épületeket találtunk, amelyek között napokat lehetne barangolni.

A Bajkálból kifolyó, jeges hideget árasztó Angara folyó partján ismét egymást érik az emeletes szibériai faházak, de Irkutszk szépsége nem merül ki ebben. A folyó fölé magasodó kolostorok és templomok oldalát kívülről is freskók díszítik, a Szibériát meghódító orosz hősök emlékműve, a falakon felbukkanó street-art és a városközpontban található piacok nyüzsgése pedig ellenállhatatlan bájjal fűszerezi a várost. A szállásunkhoz közeli főutcát, a Karl Marx utcát épp teljesen feltúrták a Lenin-szobor alatt: ez is mutatja, hogy Irkutszk él, épül, szépül, és méltó központja a Bajkál-tó környékének.

A város egyben a szibériai utazók valóságos központja is, hiszen a Bajkál miatt az országon keresztülutazó külföldiek közül szinte mindenki megáll itt. A hostelekben most és korábban megismert utazók történetei alapján a legtöbb turista 2-3 megállót iktat be az útján Moszkvától Irkutszkig, sőt, sokan megállás nélkül utazzák végig ezt a távot. Hogy a két város között éppen Jekatyerinburgra, Omszkra, Tobolszkra vagy Novoszibirszkre esik az utazó választása, az meglehetősen véletlenszerű: de abban mindenki egyet ért, hogy Irkutszk kötelező állomás.

Az irkutszki vasútállomás

Hostel a házinéni lakásán

Irkutszk különleges státusza a szálláskínálatban is meglátszik: miközben a legtöbb nyugat- és közép-szibériai városban legfeljebb egy-két ifjúsági szállás, hostel várja a hátizsákos turistákat, itt bőséges a kínálat. Öt-hatszáz rubelért (4000-4500 forint) lehet ágyat kapni, általában 6-10 ágyas szobában, olyan belvárosi lakásokban kialakított szállókon, amelyek teljesen felkészültek a nomád utazók igényeinek kiszolgálására. Az embert mosógép, felszerelt konyha (általában ingyen tea), valamint a környék látnivalóit és túraútvonalait jól ismerő házigazda várja.

A szibériai hostelek egy dologban nagyon különböznek a nyugat-európaiaktól: mocskosul próbálnak elrejtőzni a világ szeme elől, és aki az interneten nem talált rájuk, az az utcán sétálva biztosan nem fog. Először azt hittük, hogy csak mi választottunk rossz helyet, de három különböző város hosteleinek tesztelése után kijelenthető: Szibériában ezek a hátizsákos szállások rejtőzködő életet élnek. Talán így kerülik az orosz APEH-et, nem tudjuk. De tény, hogy mindig a hátsó udvar felől kell közelíteni teljesen jelöletlen lépcsőházi vasajtókhoz, ahol vagy egy emailben megkapott kódot kell csöngetni, vagy egy szintén interneten megadott telefonszámot felcsörgetni, hogy az ember bejusson.

Irkutszki szállásunk nem csak titokzatosságával nyújtott egzotikumot számunkra – megérkezve kiderült, hogy egy csupán másfél szobás apró lakás az egész szálló, amelyből fél szobában a tulajdonos házinéni és tinédzser fia lakik, a másikban pedig két emeleteságy és két dívány jelenti a szálloda-részt. A zsúfolt kis lakás ezzel iszonyatosan otthonossá rántja össze az ide tévedő utazókat: ezúttal két a Bajkál körüli túráról visszatérő német srácot, egy Pekingből Moszkvába tartó német lányt és egy hasonló úton lévő kínai fiatalt.

"Te orosz vagy?" - irkutszki street-art

A hostel falait ellepő térképek önkéntelenül is arra késztetik az utazókat, hogy megosszák egymással tapasztalataikat, és tippeket cseréljenek arról, merre felejthető és merre felejthetetlen a végtelen Szibéria. Szerencsénkre a házinéni, a középkorú Jelena is lelkesen kapcsolódik be az ilyen társalgásokba, és amikor megtudja, hogy merre készülünk, néhány olyan tippel is ellát minket, amelyeket egyszerűen nem tudunk visszautasítani. Szinte teljesen elhagyott, tóparti halászfalvakban intéz nekünk szállást éppen olyan helyekre, amelyek között még reálisan legyalogolható a napi táv. Nem győzünk hálálkodni– ez a háziasszony maga a megtestesült orosz vendégszeretet és segítőkészség.

Plüssfóka és rozsdatemető

A hálálkodás persze nem tarthat sokáig, hiszen hív a Bajkál! Irkutszk nem a Bajkál-tó partján fekszik, oda még bő egyórás buszút vezet az Angara mentén. Bár a menetrendben csak 3-4 busz szerepel, a házinéni kiokosít minket arról is, hogy a buszpályaudvarral szemben fehér minibuszok, úgynevezett marsrútkák is fél óránként indulnak: ezek a tipikusan orosz járművek minden városban megtalálhatóak, és nagyon jól egészítik ki vagy helyettesítik a hivatalos tömegközlekedést. A jegy árát (most épp 100 rubel, de városon belül általában 10-15) a sofőr kezébe kell nyomni fel- vagy leszállásnál, és már robogunk is a cél felé.

Plüssfókák a Bajkál mentén

A dimbes-dombos út olyan, mint ha valaki szándékosan felgyűrte volna a terepasztalt, az oroszok pedig a föld redőire merőlegesen építették volna a tóhoz vezető nyílegyenes autóutat a nyírfaerdőn keresztül. A busz Lisztvjankába, az Angara torkolatánál fekvő apró településre visz, ahol múzeumok, a turizmust kiszolgáló információs központok, szállodák és utazási ügynökségek erdeje lepi el a tópartot. Ez annyira nem izgat minket, de azért lelkesen köszönünk „zdravsztvujtyét” a Bajkálnak. Az Irkutszki házinéni szerint így illik, hiszen a helyiek közül sokan hisznek a Bajkál szellemében, amelyet udvariasan köszönteni kell érkezéskor.

A Liszvjankában található tourinform-bódék arra mégis jók, hogy mi is beleszeressünk a Bajkál-tóban élő nerpába, a világ egyetlen édesvízi fókafajába, és néhány hatalmas plüssfókával terheljük meg az előttünk álló 50 kilométeres gyalogútra így is túlméretezett hátizsákjainkat. De ennél többet nem ad nekünk a turistaváros: a folyón napi 4-szer átkelő, rozoga kompnak vesszük az irányt, és pár tucat másik utazóval együtt a naplementében átkelünk az Angara déli oldalára, a rozsdatemetőnek is beillő Port Bajkál faluba. Innen indul a civilizációból kiszakadó gyalogtúránk másnap a kristálytiszta Bajkál partján.

Komp az Angarán