Kicsípett belvárossal, folyóparti sétánnyal, új iskolával és zsinagógával próbál újra vonzóvá válni a zsidók kelet-szibériai miniországa, a Zsidó Autonóm Régió. A kis terület fővárosában, Birobidzsánban a helyiek szerint ma újra jó zsidónak lenni, és bár Sztálin keleti kánaánjának ötlete a maga idejében csúnyán megbukott, ma mi is találkoztunk olyan zsidó családdal, aki Izraelből tért vissza a Bira folyó partjára.

Szibéria keleti csücskében, csak egy kis ugrásra Eurázsia peremétől héber felirat hirdeti Birobidzsán városának nevét a vasútállomás tetején. A pályaudvar előtt hatalmas menóra, hétágú gyertyatartò emlékműve emelkedik a zubogó szökőkútban, mellette pedig a Hegedűs a háztetőn című darab tejesemberének szekéren ülő, szakállas szobra nógatja a lovát. Itt, Izraeltől sokezer kilométer távolságra egyre több jel utal arra, hogy magához tér Sztálin félresikerült zsidó kánaánja.

A mintegy 75 000 lakosù Birobidzsán az orosz távol-kelet csodabogarának, a szovjet diktátor által létrehozott Zsidó Autonóm Körzetnek a fővárosa. Az 1920-as években tömegével vándoroltak ide a világ végén kikiáltott autonómiától sokat váró orosz zsidók, de - mint útikönyvünk megjegyzi -, a zsidó lakosság száma sosem emelkedett 32 000 fő fölé. A betelepülők ugyanis hamar rájöttek, hogy a Sztálintòl kapott ígéret földje egy szúnyogot termő, kiépítetlen mocsár. Akik mégis ittmaradtak, azok 1991 óta Izraelbe is tömegével vándorolhattak ki, ezért néhány éve a Lonely Planet információi szerint már csak a régió lakosságának 2,4 százaléka volt zsidó.

A zsidó zenészek városban elszórt, bűbájos szobrai, az itt-ott felbukkanó héber (és héber mintára dizájnolt orosz) feliratok és a magát pajeszos, kalapos zsidó figurájával hirdető belvárosi szivenírbolt mégsem egy halott kultúra utolsó hírvivői Birobidzsánban. Egyáltalán nem kell sokat gyalogolnunk, hogy egy belvárosi bevásárlóközpont pultjánál az első utunkba kerülő ember személyében egy barátságos és segìtőkész zsidó asszonyra bukkanjunk, akinek az elmondása alapján a zsidóság Birobidzsánban nem hogy kihalófélben lenne, de újra erősödik.

Birobidzsán vasútállomása

Sokan visszajönnének

A belvárosi bevásárlóközpontban kis pult mögül nyírfa- és gyümölcslevet árusító nénike itt született, és 1991- ben sokakkal együtt kivándorolt Izraelbe. Tizenöt év után azonban egyik lányával és unokájával visszatért Szibéria keleti végébe, és már egyáltalán nem érzi, hogy szörnyű lenne itt az élet.

"Birobidzsán csodálatos város" - mondja mosolyogva, és tekintetéből látszik, hogy komolyan is gondolja. A mocsárról meg a szúnyogokról szóló történetek szerinte senkit nem rettentenek már el: szúnyog csak az erdőkben van, itt a városban pedig minden megvan a normális élethez. "Gyönyörű a városunk, gyönyörűen épül, szépül, fejlődik, érdemes körbejárni benne" - lelkendezik egy másik öregasszony is a közeli piac egyik bódéjában, ahová a piac menórával díszített, shalom feliratù kapuja alatt lehet bejutni.

A nagyi és a nyírfaszörp

A gyümölcsléárus szerint nem csak őt hozta haza a honvágy az utòbbi években a messzi Izraelből, szép számmal települnek vissza mások is. "Sokminden megváltozott " - mondja. "Hiába volt itt azelőtt is zsidó autonóm régió, korábban titkolni kellett a zsidóságunkat. Az emberek csak sugdolòzva, titokban beszélhettek a vallásròl" - magyarázza heves gesztusokkal. "Most viszont megszűnt minden tilalom és előítélet, szabadon lehetünk zsidók, élveszhetjük az autonómia előnyeit, és senki elől nem kell bujkálnunk.”

A változás leginkább abban mérhető, hogy míg a szovjet időkben abszurd módon betiltották a zsinagógákat a zsidó autonóm körzetben, 2004-ben újra megnyitott a zsinagóga, és szépen felújított zsidó kulturális központ is működik 15 éve. Bár a városban élő egyetlen rabbival sajnos nem tudtunk beszélni, mert szeptemberig szabadságra ment, a zsinagóga kertjében dolgozó munkások is megerősítették a benyomásunkat: ide tényleg visszatért az élet. Hivatalos statisztikákat nem láttunk, a gyümölcsléárus asszony szerint azonban a zsidók aránya ma ismét 5-7 százalékra emelkedett. "Szerintem nagyon sokan akarnának még visszjönni. Aki nem jön, az biztosan csak azért nem teszi, mert már túl sok minden köti Izraelhez, ott a háza, ott telepedett le a családja."

Kicsípett városközpont és felcicomázott folyópart

A gyümölcslét áruló néni annyira megörül az érdeklődő külföldieknek, hogy telefonon azonnal kihívja hozzánk unokáját, a 16 éves Mirjamot, aki dávidcsillagos nyaklánccal, tapadós rózsaszín ruciban nekiindul velünk a városnak, hogy megmutassa, mitől klassz hely Birobidzsán. Bár a 10 évesen Izraelből visszahozott lánynak vannak fenntartásai a Szibéria végében álló kisvárossal kapcsolatban, azért büszkén mutogatja a nevezetességeket.

A város valóban kitett magáért az utóbbi években: Mirjam szerint a központban, ahol most virágágyásokkal és padokkal telerakott, díszkővel leburkolt sétálóutcán korzózik a nép, 2-3 éve még autók álltak a dugóban. Szintén pár éve húzták fel a modern bevásárlóközpontokat, amelyek egyikében a nagymama árulja a nyírfalevet. A városon keresztülfolyó Bira folyó partját pedig egy éve csípték ki puccos sétánnyá, ahol apró, kör alakú pavilonok alatt, kis bronzszobrok társaságában, vagy a kőkorlátnak dőlve nézhetjük az elzubogó folyót.

A város tele van bájos zsidó szobrokkal

A város a fiatalokra is ad: Mirjam megmutatja a nemrég átadott, hatalmas új iskolakomplexumot, amelyet a régi, lepukkant iskola helyére építettek a gyermekeikre gondoló városlakók. A folyóparti parkban az utolsó simításokat végzik az új, kőből készült szabadtéri gyermekszínpadon is, és bár az előző rendszerből örökölt hatalmas városi koncertterem nem modern fajta, Mirjam szerint ott is nagy az élet. Mivel a városban az orosz és a zsidó ünnepeket is megülik, itt rendszeresek a fesztiválok, ünnepségek, az épület előtti szabadtéri színpadon pedig ilyenkor gyakran húzzák az örömzenét a helyi muzsikusok. Az egész város egy a múltjából kivetkőző, magát hatalmas erőfeszítéssel élhetővé varázsoló helynek tűnik, amelynek projektjeit bármelyik magyar kisváros megirigyelhetné. Csak találgatunk, hogy honnan van erre pénz itt, Csitától 39 órányi vonatútra.

Fanyalognak a fiatalok

Mirjam szerint a városban összetartóak a zsidók – neki például szinte minden barátja zsidó vallású, és jól ismeri a zsidó fiatalokat. Bár nem tartja magát buzgón vallásosnak, a barátaival sabbat idején gyakran ők is összegyűlnek; a vallásos zsidók pedig ilyenkor minden héten ellátogatnak a zsinagógába is - meséli. A lány szintén úgy érzi, hogy itt büszkén lehet zsidó, a különböző programoknak és a kinti rokonoknak köszönhetően pedig néhány évente Izraelbe is vissza tud menni.

Vadonatúj parti sétány a Bira folyó mentén

Visszaköltözni azonban nem akar: bár Izraelben sokkal nagyobb az élet, ő nem vágyik vissza a folyamatos fenyegetettségbe, az arab-izraeli konfliktus feszült, szinte háborús légkörébe. Itt nyugalom van, és ez fontos neki is. A lány mégsem képzeli el a jövőjét Birobidzsánban.

Mirjam szerint a város túl kicsi, úgy érzi, nincs itt mit csinálni, szerinte hiába a hatalmas fejlesztés, még egy rendes, elfogadható szórakozóhely sem terem erre. “A fiataloknak itt nincs igazán perspektívája – mondja - , az én barátaim is inkább elvágyódnak. Visszatelepülni inkább csak az öregek szoktak, olyan fiatalt én nem is ismerek, aki magától jött vissza.” Hogy mi akkor a zsidó fiatalok álma Szibériában? Mirjam Novoszibirszkbe költözne a barátaival, a másfél milliós nagyvárostól remél új pezsgést. Mi ugyan csak mamutcsontokat találtunk ott, de az ismeretlenbe vágyó tinédzsernek ez nem szegi kedvét.

"Zsidó szuvenírek nagy választékban kaphatók"